aktuális
hasznos hírek
Művelődési ház

135 éve önként óvnak minket – Jubilált a tűzoltó egyesület

feltöltve: 2017. május 9. 18:23 | Bajdó Bettina
135 éve önként óvnak minket – Jubilált a tűzoltó egyesület

A Csepregi Önkéntes Tűzoltó Egyesület május 7-én, vasárnap ünnepelte fennállásának 135 éves jubileumát. Az ünnepség a Csepregi Szent Miklós római katolikus templomban kezdődött.

A szentmisét követően Csepregi Város Fúvószenekarának kíséretével a tűzoltóság elé vonultak a tűzoltók és a meghívott vendégek, ott folytatódott az ünnepség, ahol először Kovács András elnök emlékezett meg az elmúlt 135 évről, majd dr. Bognár Balázs tűzoltó ezredes, a Vas megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója mondta el ünnepi gondolatait.

Ezt követően Vlasich Krisztián polgármester fejezte ki háláját azért, hogy voltak emberek 135 évvel ezelőtt és vannak ma is, akik önként állnak a köz szolgálatában, akik ezen idő alatt hivatásukként látták/látják el ezt a feladatot. Csepreg Város polgárainak nevében, valamint a Helyi Védelmi Bizottság vezetőjeként azt kérte a jelenlévő állomány tagjaitól, hogy az elkövetkezendőkben is vigyázzanak a város polgáraira, minden körülmények között óvják meg embertársaink életét és értékeinket.

A beszédek és a koszorúzás után a polgármester Kovács Andrással közösen leplezte le a Csepreg Város Önkormányzata által állított emléktáblát, mely a jubileumra készült.

A polgármester minden tűzoltónak gratulált a jubileumhoz, további eredményes munkát és jó egészséget kívánt!

Fotó: Horváth Zoltán

A cikket eddig 317 ember olvasta.
Hírhez kapcsolódó képek