Megjelent a magánerdős Natura kompenzációs rendelet!
Mintegy 10 milliárd forint támogatás hívható le, de sürget az idő, teljes támogatásra május 15-ig, csökkentett támogatásra június 11-ig lehet kérelmet benyújtani!
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) már az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program kezdetét megelőzően, a 2004. évi Natura területek kijelölését követően indítványozta, hogy a korlátozások miatti elmaradt haszon és árbevétel kiesés kompenzálására kaphassanak a magyarországi magánerdő tulajdonosok a mintegy 200 ezer hektár Natura-2000 hálózatba kijelölt erdőterületen támogatást. Ennek érdekében Szövetségünk a legkülönbözőbb fórumokon próbálta meg érvényesíteni a magánerdő tulajdonosok érdekeit a hivatásos és civil természetvédelem és a minisztérium illetékeseivel egy asztalhoz ülve. A rendkívül hosszú és sokszor megakadó egyeztetések végül 2011-12-ben eredményre vezettek és a magyar magánerdő egyik legnagyobb sikereként könyvelhetjük el, hogy az ezzel kapcsolatos támogatási rendelet az a Natura-2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól 41/2012.(IV.27.) szám alatt a Magyar Közlöny 51. számában megjelent és elérhető a http://www.magyarkozlony.hu/ linkre kattintva. Ezúton köszönjük a VM, az MVH, az MgSzH és a természetvédelem illetékeseinek, civil szervezeteinek ennek érdekében kifejtett munkáját!
Tisztelt Lakosság!
Ezúton értesítem Önöket, hogy Csepregen a Villkász Kft. a kisfeszültségű vezetékek mentén a 2012. évi gallyazás biztonsági karbantartását 2012. május 14-18. között végzi el.
A levágott ágakat, gallyakat a lakosság felhasználhatja!
Tisztelettel:
Dr. Erdősi László sk. jegyző
Tisztelt Adózó!
Tájékoztatom, hogy a 2011. évre vonatkozó helyi iparűzési adó bevallás a honlapról letölthető a közérdekű adatok, adó, adózással kapcsolatos dokumentumok menüpontból
Papír alapú bevallás igényelhető a Polgármesteri Hivatal adóügyi irodájában.
A bevallás benyújtásának határideje: 2012. május 31.
Csepreg, 2012. május 7.
Dr. Erdősi László
jegyző sk.
Tisztelt Lakosság!
A Rekultív Kft. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a május 14 – től (hétfő) a cég irodája a Polgármesteri Hivatal földszinti irodájába költözik. Ettől az időponttól kezdve az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatal épületében lesz.
Tisztelettel:
Dr. Erdősi László sk.
jegyző
Tisztelt Ügyfelek!
A Polgármesteri Hivatal 2012. április 21-én (szombaton) zárva tart, az ügyfélfogadás szünetel!
Megértésüket köszönjük!
Tisztelettel:
Dr. Erdősi László
jegyző
Tisztelt Lakosság!
A Zöld Nyugat Nonprofit Kft. értesíti a lakosságot, hogy a legutóbbi zsákos begyűjtés során nem tudtak cserezsákokat biztosítani a Lakosság részre, mivel nem érkeztek meg határidőre a megrendelt zsákok.
Tájékoztatják a Tisztelt Lakosságot, hogy a legközelebbi gyűjtés során bármilyen színű zsákba teszik ki a hulladékokat, az elszállításra kerül.
Tisztelettel:
Dr. Erdősi László sk.
jegyző
Tisztelt Lakosság!
Az E. ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. 2012. március 21-én (szerdán) részleges karbantartást végez, ezért a következő helyeken áramkimaradás várható:
Zrínyi u.23-tól végig,50-től végig, Bercsényi u.34-től végig,33-tól végig, Alkotmány u.58-tól végig,
Camping, Szennyvíz, Bognár köz teljes utca, Unirív, Unigalv,Bognár I.u.teljes utca,Nádasdy F.u.teljes utca,Iskola,Óvoda,
Csokonai, Taksony köz, Taksony u.teljes utcák, Kossuth u.36-tól és 43-tól végig, Dózsa u.teljes utca, Vízmű, Kavicsbánya
Csátép, Hulladéklerakó, Szeméttelep,
Meggyes puszta major teljes területe+GSD
Tisztelettel:
Dr. Erdősi László
jegyző
EZÚTON ÉRTESÍTEM A TISZTELT LAKOSSÁGOT, HOGY
A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS AZ OKMÁNYIRODA 2012. MÁRCIUS 24-én (szombaton)
ZÁRVA TART.
Csepreg, 2012. március 19.
Dr. Erdősi László
jegyző
Tisztelt Szülők !
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a diákigazolványhoz szükséges fénykép és aláírás felvételezést és az adategyeztetést az okmányirodák végzik.
A Csepregi Okmányiroda ügyfélfogadási napokon
(Hétfő: 8.00-12.00; 13.00-15.30; Szerda: 8.00-12.00; 13.00-16.30; Péntek: 8.00-11.30)
időpont foglalás nélkül fogadja a diákokat.
Szükséges iratok: személyazonosító igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány
Személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkezők esetén születési anyakönyvi kivonat és lakcímet igazoló hatósági igazolvány.
Kiskorúaknál egy törvényes képviselő jelenléte is szükséges.
Dr. Erdősi László sk.
jegyző
Tisztelt Lakosság !
Az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket a 2012. évet érintő szelektíven gyűjthető hulladékok, illetve a veszélyes hulladékok begyűjtésével kapcsolatos információkról. Szolgáltatásunkat kiegészítjük az üveg, a TETRA PACK és ALU-dobozok begyűjtésével.
1. Továbbra is ingyenesen vehető igénybe:
• Kék színű zsákban = PAPÍR - újság, kiadványok, karton hulladék számára
• Sárga színű zákban = PET palack - műanyag összenyomott italos palackoknak
• Fehér színű zsákban = TETRA PACK - tejes, üdítős,stb. papír alapú összenyomott dobozoknak
(Kérjük a dobozokat szíveskedjenek kiöblíteni)
= ALU dobozok - sörös,üditős,energia italos összenyomot aludobozoknak
(Kérjük a dobozokat szíveskedjenek kiöblíteni!)
• Papír karton dobozban = üveg - fehér és színes befőttes és italos üvegek
(Kérjük az üvegeket kiöblíteni)
Az Önök további teendője :
Tisztelt Lakosság!
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az elkövetkező napokban rendkívüli hideg és havazás várható. Csepreg Város Önkormányzata felhívja a lakosság figyelmét, hogy az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni az ingatlan előtti járda hóeltakarításáról és síkosság mentesítéséről.
A rendkívüli téli időjárásra való tekintettel az Önkormányzat kéri a lakosságot, hogy figyeljenek oda a magukról korlátozottan gondoskodni képes emberekre. Ha valaki a lakókörnyezetében olyan személyről tud, akit lakásában a kihűlés fenyeget, bejelentést tehet a Területi Gondozási Központ Családsegítő Szolgálatánál munkaidőben a következő telefonszámon: (94) 565-014 vagy az (30) 587 - 3254
Önkormányzatnál munkaidőben a következő telefonszámon: 565-034
Csepreg, 2012. február 3.
Dr. Erdősi László
jegyző
Lakossági értesítés!
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatal 2011. december 28-án (szerdán 8-12:00 és 13- 17:00 között), valamint 30-án (pénteken 8-12:00) tart ügyfélfogadást.
Tisztelettel: Dr. Erdősi László jegyző
Csepreg Város Önkormányzata nevében
50 éves házasságkötésük jubileuma alkalmából nagy szeretettel köszöntjük
- Major Istvánt és Németh Mariannát
- Taál Józsefet és Varga Ilonát
- Vigh Józsefet és Király Líviát
55 éves házasságkötésük alkalmából köszöntjük
- Horváth Józsefet és Reseterics Rózát
60 éves házasságkötésük alkalmából gratulálunk
- Dr. Köleséri Imrének és Böröndi Sárának
- Pájer Lajosnak és Kóbor Margitnak
Köszöntjük Csepreg legidősebb lakóit is:
- Molnár Ferencet
- Véghelyi Józsefnét
- Bácsi Lajosnét
- Várnagy Ferencnét
- Dr. Köleséri Imrét
Isten éltesse őket egészségben, szeretetben, boldogságban!
A beérkezett pályázatokat Csepreg Város Önkormányzat Képviselő-testülete bírálta el 2011. november 30-i ülésén, összesen 500 000,- Ft állt rendelkezésére a pályázók között felosztható alapként.
„A” típusú pályázatok
Az „A” típusú pályázati kiírásra 21 felsőoktatási hallgató nyújtotta be pályázatát, a képviselő – testület 16 pályázót részesített támogatásban . Egy pályázó havi 1.500,-, egy pályázó havi 2.000,- Ft , két pályázó havi 2.500,- Ft, hat pályázó havi 3.000,- Ft, három pályázó havi 3.500,- Ft, egy pályázó havi 4.000,- Ft, két pályázó pedig 4.500,- Ft összegű támogatásban részesült.
A pályázók részére a támogatás 2012. március hónaptól kezdődően kerül folyósításra.
„B” típusú pályázatra nem érkezett kérelem.
A pályázók az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhetnek.
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatal 2011. november 5-én zárva tart.
Megértésüket köszönjük!
Tisztelettel:
Dr. Erdősi László jegyző