aktuális
hasznos hírek
Művelődési ház

Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület

Egyesületünk hivatalos alapításának ideje 2010.01.17. Ez a dátum a cégbírósági bejegyzés kezdetének az ideje. Valójában az egyesület már 2009 félévétől folyamatosan tevékenykedik.

Alapító tagok létszáma 11 fő.
Jelen tag létszám 22 fő melyből 2 fő támogatói tag.
Elnöke:
Rabi Imre
Vezetőségi tagok:
Horváth Zsolt gazdasági vezető, Csonka Szilárd titkár

Az egyesület megalapítására a lakossági igény végett volt szükség. 2001- ben alapított előző Plank Ferenc féle egyesület munkájával nem volt megelégedve az akkori önkormányzati vezetőség és a lakósság döntő többsége. Így jött az elhatározás , hogy az akkori polgármester Háromi Jenő és a rendőrségtől Kálmán Péter rendőr törzsőrmester és még egy két tag megbeszélést kezdeményeztek a hivatalban, melyre mint volt aktív rendőr meghívták személyemet is . Én messzemenőkig támogattam az ötletet. A megbeszélés végén kértek fel az elnöki poszt betöltésére, amit készségesen el is fogadtam.

A városban működő egyesületekkel nagyon jó kapcsolatot építettünk ki, köszönhetően annak, hogy három egyesületben is tevékenykedem, időmtől függően sok városi rendezvényen részt veszek, sok jó ismerősöm van és tőlük első kézből tudom meg a rendezvények időpontjait, melyre a polgárőr egyesület fel tud készülni. Állandó résztvevői vagyunk a labdarúgó mérkőzéseknek, mint biztosítást végző felügyeleti szerv azonkívül bálok szüreti felvonulások helyszíneit több fővel biztosítjuk.

Költségvetésünk nem túl rózsás de a lehetőségektől függően megteszünk mindent a város lakósságának életkörülményeinek megfelelő biztosítására.

 


ÖNÖKKEL AZ ÖNÖK BIZTONSÁGÁÉRT!


 

egyesület elnöke: Rabi Imre
telefon: 06 30 961 3770
gazdasági vezető: Horváth Zsolt
titkár: Csonka Szilárd.
e-mail: cskpbe10@gmail.com